Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Kör

Göteborg városa

Göteborg Svédország második nagyvárosa Stockholm után. Észak ötödik nagyvárosa a maga 600 473 lakosával, az agglomerációt is számítva pedig  - az ún. Nagy Göteborg - 1 050 000 lakosainak száma. A területén feltárt romok alapján már 800 évvel ezelőtt is lakott volt.

A Göta folyó torkolatához viszonylag közel fekvő régi város, Lödöse, a 12. század óta fontos kereskedelmi központ volt. Később, az 1400-as évek végén a várost közelebb költöztették a folyó torkolatához, Új Lödöse fontos kereskedelmi állomás és kikötő volt.

IX Károly király döntése nyomán 1603-ban alapították Göteborg városát Hisingenen, ám ez a város a dánok betörésekor 1611-ben porig égett. A szándék azonban - létrehozni egy jelentős kikötői kereskedelmi várost - tovább élt és 1619-ben II Gusztáf Adolf király döntése alapján kerül kijelölésre a mai város területe.

A várost hollandok építették holland mintára, szigorú rendben megtervezett utcák és mesterséges csatornák rendszerével.


Az 1700-as években Göteborg igazi nagyvárossá fejlődött, nem utolsósorban az 1731- ben alapított Kelet-Indiai Társaság élénk kereskedelmi tevékenysége következtében.


Az 1800-as években a város erős iparosodásának indult, elsősorban skót és angol üzletemberek megtelepedésének köszönhetően. Ebben az időben Göteborgot Kis Londonnak is nevezték, a britek a város életének minden területén érezhető  tevékenységének és hatásának következtében.


Az 1900-as években folytatódott az erős iparosodás (SKF, Volvo, Ericson), hidakat emeltek és számos kulturális intézményt létesítettek. 

Ma a göteborgi kikötő a legnagyobb egész Skandináviában, élénk nemzetközi forgalommal rendelkezik.


Göteborg egyetemi város, itt található a Göteborgi Egyetem valamint a Chalmers Műszaki Egyetem. 


Göteborgban számos, szépen kialakított park kínál pihenési lehetőséget a város lakóinak, botanikus kertje pedig világszínvonalú.  A városnak gyönyörű, könnyen megközelíthető szigetvilága van, természeti adottságai következtében pedig számos kirándulási lehetőséget kínál. 

A Liseberg Skandinávia legnagyobb vidámparkja, területén rendezik meg évente a karácsonyi vásárt is.


Számos egyéb kulturális rendezvény mellet népszerű és látogatott a minden év februárjában megrendezett Göteborgi Filmfesztivál, valamint az ősz folyamán megrendezett Göteborgi Nemzetközi Könyvvásár.


(Források: www.goteborg.com valamint https://sv.wikipedia.org/wiki/G%C3%B6teborg)